Idén V. alkalommal 2014.09.13-17. között került megrendezésre a Heves Megyei Kéklámpás Bojlis Kupa a domoszlói horgásztavon. A verseny időtartama 96 óra volt és 12 csapat nevezett be a küzdelemre.
A versenyszabályzatban egy új elem jelent meg, mégpedig, hogy a 96 óra alatt a fogott halakból csak az 5 legnagyobb számít bele az értékelésbe.
A versenyre a csapattársamon, Juhász Jácinton kívül Szabó Balázs barátommal neveztünk, aki mindig hasznos tagja a társaságnak, amikor már holtpont közelében vagyunk.
A sorsolás két lépcsős volt, melynek az első húzása során az egyes számot sikerült kihúznunk. Ezzel jogot kaptunk arra, hogy a második húzás során, mely eldönti a horgászhely sorsát, elsőként nyúlhassunk bele a sorsoláshoz készített vödörbe.
A második húzás során a 10-es golyót húzta ki nekünk Szabó Balázs, aminek annyira nem örültünk, ezért a szabályok adta lehetőség szerint ezt eldobtuk és az ismételt húzás során már a 13-as golyóra sikerült „rányúlni”.Ennek megörültünk, mert ez a szektor a tó halőrház oldalán a sekélyebb víz felé található utolsó állás.
A sorsolást követően tábort építettünk és megkezdtük a bójázást. A csapaton belül megbeszéltük, hogy a versenyt két bójával nyitjuk meg, egy közelebbit 80-90 méterre teszünk le dobótávra, az előzetes tesztek alapján számítva arra, hogy gyakran lesz kapás kisebb méretű pontyokból és törpeharcsákból. Majd egy távolabbi bóját is elhelyezünk a szektorunk vége felé, úgymond kereső funkcióval.
A bójázás aránylag gyorsan ment, tekintve azt, hogy különösebb tereptárgyat, illetve iszap vastagságbeli eltérést nem találtunk, ezért a rövidebb bóját kb. 90 méterre 1.7-es vízbe, a hosszút kb. 180-200 méterre 1.90-es vízbe helyeztük el.
A hosszún lévő bójára csak King Baits Onion Livert és szintén King Baits etető bojlit, a rövid bójára már egy erősebb magos és gombócos etetést szórtunk, majd 11 órakor a verseny kezdetekor beélesítettük a pálcákat kezdés képen Onion Liver, Hot Shot, barack-hal valamint Big Hard golyókkal.
A dudaszót követően minden botot elhelyeztünk a kívánt helyre és megkezdődött az izgalom a parton, hogy melyik bot mikor fog „elsülni”.
A nappalunk pár zápor kíséretében kapás nélkül el is telt, kb. 2-3 óránkét frissítettük az olvadó golyókat.
22 óra magasságában az ekkora ideérkező heves zápor kíséretében érkezett meg az első halunk egy kisebb ponty kíséretében, majd ezt követte kb. fél/egy óránkét a többi hal, de a horgászatot nagyon megnehezítette az ekkora már szakadó eső.
A reggeli mérlegelésre 4 db halat tudtunk produkálni 10,77 kilogramm összsúllyal, mellyel ekkor még a 8. helyet foglaltuk el.
Az már ekkor látszódott, hogy a 6 kapásból megfogott 4 db hal mindegyike az Onion Liver golyót részesítette előnyben, ezért már két botra is azt a csalit tettük fel.
A nappalunk megint csak esemény nélkül telt, de számítottunk arra, hogy az éjszaka megint hoz halat számunkra. Ez be is igazolódott azzal, hogy 24 óra magasságában megjött az első kapás, majd ezt követte a többi.
A halak súlya gyarapodott szépen, ami azt jelentette, hogy szinte megdupláztuk a halak összsúlyát az következő 24 órában és így már 21.33 kiló halunk volt az öt legnagyobbal számítva. Bár az ekkor aktuális helyezéseket látva annyira nem örültünk, ugyan is nemhogy előre, hanem egy helyet hátra lépve a 9. helyen álltunk.
Az eredménylapot megvizsgálva megállapítottuk, hogy a többi csapat is folyamatosan fogta a halat az éjszaka folyamán.
A további menetrend az előző naphoz hasonlóan telt, a nappali időszakban szintén csak egy két kárász zavarta meg a nyugalmunkat. Úgy tűnt, hogy a tónak ezen a részén csak éjszaka van élet, mintha a halak a nappali időszakban a gáti részen tartózkodnának és az esti órákban érkeznek vissza a patak befolyó irányába.
Az előző napi tapasztalatokat figyelembe véve már vártuk a sötétedést. Nem is ok nélkül, ugyanis 20 óra magasságában, füstölős kapással érkezett meg az első halunk, majd ezt követte kisebb-nagyobb szünetekkel a többi hal, reggel 04-ig, amikor is a kapás az alább hagyó szarvas bőgéssel együtt megállt. Ekkor látszódott az is, hogy az Onion Liver ízt kezdi felváltani a Hot Shot.
A számításaink szerint az éjszaka fogott szebb halakkal sikerült feljebb lépni a helyezések között. Ez be is igazolódott, mert ismét sikerült az összsúlyra egy 10 kilót „rápakolni”, így 32,78 kilogrammal átvettük a vezetést.
Ennek nagyon megörültünk, de tudtuk, hogy ez a verseny nagyon izgalmas véghajrát hozhat, ugyanis 8 csapat volt ekkor 3 kilón belül és a várva várt 10 kilón felüli pontyok sehol nem voltak.
A nappali időszakunk már két kapást hozott, de egyik hal sem számított bele az 5 legnagyobb halba. Így mérlegelést követően mentek vissza az éltető elemükbe, mi meg készültünk az utolsó éjszakára. Nem is hiába, ugyanis az előző napi tapasztalatok szerint, megint éjfél tájékán jelentkezett az első hal, majd jött a többi. Ám, mivel csak pár dekával voltak nagyobbak az előző napiaknál, ami beleszámított az összfogásba, nagyon izgultunk, hogy csak keveset fogyjanak a pontyzsákban. Ekkorra már csak a Hot Shottal csalizott botok domináltak.
Az utolsó mérlegelésnél 2 halat ki tudtunk cserélni, de azt már láttuk, hogy a szomszédunk, aki ráállt az amurra sorra szedte a nagyobb testű halakat, így ők talán megelőzhettek bennünket.
Az eredményhirdetéskor a keserűségre nem volt okunk, ugyan is csak egy helyet csúsztunk vissza a második helyre. Így ( összsúly 33,52 kg. ) a MOSQUITO KING BAITS CARP TEAM megszerezte rövid fennállása első dobogós helyezését.
Összegzésképpen elmondható, hogy a kezdeti szerényebb halfogást követően sem szabad senkinek feladnia egy versenyt, hanem a csaliban illetve a tudásban bízva kell végig küzdeni a győzelemért.
Köszönjük a versenyen való sikeres szerepléshez nyújtott támogatását Tari Istvánnak ( KING Baits ) !
http://kingbaits.hu/irasok/617-v-keklampas-bojlis-kupa-mosquito-king-baits-carp-team-verseny-beszamoloja#sigFreeIddb2627d5b6
Gere Balázs