Az idei első horgászatomra a Harsányi tavon május 1.-ig kellett várnom.Sok levelezés,telefonálás után se sikerült több napra helyet foglalnom .Ezért úgy döntöttem próbára teszem magam a napijegyes oldalon.

 

Telefonos egyeztetés után a fennmaradt napijegyes helyek közül a 7-es helyet foglaltam le,ami a Stéges állással szemben található.

Szerettem volna a tó sekélyebb részére ülni,de erre most nem volt lehetőségem.

 

Elérkezett a nagy nap 2 órás kocsikázás után végre megérkeztem Harsányba.Az egész tavon körbe ültek a horgászok,szinte csak pár üres hely maradt.Gyors kipakolás,sátorépítés után helyükre kerültek a botok is.

Az etetésemet a Stéges állás és a száraz fa közötti részen próbáltam kialakítani

Csalizásra kizárólag bojlit használtam 3 különböző ízesítésben.

Etetésemet szintén ezekkel a bojlikkal végeztem el egész és félbe vágva,kevés mag hozzáadásával és T1 aromával lelocsolva.

 

A horgászat első pár órája eredménytelenül telt.Végül megérkezésem után 3órával 9:30-kor megérkezett az első érdeklődő.10 perc küzdelem után sikerült matracra fektetnem egy gyönyörű pikkelyest,ami a mérlegelésnél kereken 14kg volt .Egy szem T1-es bojli dippelve volt a nyerő csali.

A nap első hala egy gyönyörű pikkelyes volt.

Újra csalizást követően már mehetett is vissza az etetés szélére.

Sajnos az  ,,apró,, halak is megjelentek gyakran az etetésemen.

Próbáltam óránként frissíteni az etetésemet spombozással.Bizakodva,hogy sikerül még halat fognom.A következő kapás 11 körül érkezett meg.Sajnos partfelé félúton úgygondolta,hogy mégse akar fotózkodni és leverte magát a horogról.Fél órával később viszont sikeresen megszákolhattam egy kisebb pontyot.Súlya 7,9kg volt.

Gyönyörű,hibátlan pikkelyes.Nem ritka Harsányban.

Visszaengedést követően 40 perccel később újabb kapás jelentkezett.Örültem ,mivel éreztem ,hogy megjelentek a halak az etetésemen.Fárasztás közben a másik botomon is kapás jelentkezett,de a két halból csak az egyiket sikerült partra terelnem.Egy újabb ,,kisebb,, pontyot sikerült kifognom.Igazából egy 7,7kg-os ponty már nem kicsi,de aki járt már Harsányban és tudja ,hogy milyen halakat lehet fogni,illetve versenyen milyen átlagok születnek azok tudják,hogy nem ritka a 15-20 kg feletti fogás sem.Ez a mai nap sajnos nem jött össze.

A fogást követően egy hosszabb szünet vette kezdetét,a halak tovább vonultak az etetésemről.Felváltották őket a hatalmas dévérek.A következő órákban a dévéreké volt a főszerep.

Variáltam a csalival,előkével bízva,hogy sikerül még elejtenem egy-két pontyot .Az előke hosszát 15cm-ről 20cm-re cseréltem le,míg a csalit is folyamatosan cserélgetve próbáltam rátalálni,hogy épp melyik az ,ami fogós lehet.Végül az Onion-liver bojlikból raktam fel egy szemet megfaragva és dippelve T1 aromába.Másfél órát dolgozott a vízben a bojli,mire elfüstölt a botom.Megpróbáltam az etetéstől távolabb elhelyezni körülbelül 135-140méterre.Éreztem ,hogy nagyobb lesz mint az előző társai.

Fárasztásnál célszerű alacsonyabban tartani a botot,így kisebb ellenállással tudjuk a halat partközelbe húzni. Így a halat nem felfelé húzzuk a vízben,hanem csak a mederfenék alján.

Majd amikor már a partközelben van a hal nyugodtan felemelhetjük a botot és készülhetünk a legizgalmasabb részére a fárasztásnak az utolsó pár méterre és a szákolásra.

A fárasztás sikeres volt,a ponty már a matracon pihen.

Újabb hibátlan pontyot tarthattam a kezemben.

Súlya 14,50kg volt. Csali Onion-liver bojli megfaragva ,T1 dippbe mártva.

Gyors fotózást követően már mehetett is vissza,hogy jövőre újra kifoghassam.

Az egész nap folyamán végig kísért a rossz idő.Egész nap fújt a szél,míg délutánra megérkezett az eső is.

A  18:15-kor megérkezett a nap  utolsó hala ,ami már az esős időben húzta el a szerelékem.

A King Baits 3 terméke a T1,Onion liver és a Pepper & Fish bojli is bizonyította fogosságát.A nap legfogósabb csalija az Onion-liver bojli bizonyult 3 halat köszönhettem neki köztük a legnagyobbat is.Míg a T1 és a Pepper & Fish bojlival 1-1 pontyot sikerült kifognom.

 Összegezve a napot sikeresnek könyveltem el,mivel nem maradtam hal nélkül.A halak mérete nem a megszokott volt.Inkább a ,,kisebbek,, jöttek.De aki a ,,kicsit,, nem becsüli az a 20kg-os halakat nem érdemli. J

 {gallery}237-majusi-szezonkezdet-harsanyban-pandy-akos{gallery}

Sikerekben gazdag horgászatot kívánok minden horgásztársamnak! Görbüljön J

 

Írta és fényképezte:

Pandy Ákos