Sajnos az ez évi tél nagyon hosszúra sikeredett. Erejét még április elején is bizonygatta, amikor a legtöbb horgászvizünket néhány centiméteres jégpáncél borított. Ilyenkor sokunkba előjöttek a múlt évi emlékek és már szinte az elvonási tünetek, jelentkeztek a legtöbb
bojli horgásznál. Már alig vártuk azt a pillanatot, amikor megszólal a kapásjelzőnk, és mi újra átélhetjük fárasztáskor egy fantasztikus hal erejét.
Április közepén adódott egy lehetőség, amire nem lehetett nemet mondani. De mivel gyorsan kellett döntenem kellett hozzá egy megértő feleség, aki átvállalja magára az itthoni teendőket. Hál Istennek ez a része jól sült el, így hát rátérhettem a horgász holmik összeállításához. A kiválasztott csalik elkészítéséhez segítségemre volt a King-Baits gyártója Tari István, aki biztosította számomra a megfelelő alap mixeket.
Az általam alkalmazott alap mix a Fish&Fish Tuning Mix volt, amelyet két féle módon készítettem el. Az első fűszeres kagyló, a második egy T1-es aromával ízesítettem és természetesen a hozzá való aminokomplexekkel tuningoltam (red spice és a frankfurti kolbász).
Amikor minden készen állt, izgatottan váram a néhány napos horgászatot egy számomra ismeretlen horgászvízen.
Egy közel 7 órás út után végre megpillantottam a társam által kiválasztott horgászvizet, aminek látványa igazi vizuális doppingnak hatott rám. Maga a horgászvíz egy több mint 60 hektáros volt tőzegbánya tó csodálatos környezetében lenyűgöző flórával és faunával. Amikor házigazdánk körbevezetett a jobbnál jobb helyeken, rengeteg víz alatti tuskóval és vízinövénnyel már sejtettem, hogy ez a víz káprázatos halakat rejthet. Ezt igazolta néhány szebb hal sziluettje is, és csak lelkem mélyén bizakodtam, hogy méltó ellenfelük lehetek. A hosszú évek óta rutinná vált botok, állványok és egyéb segédeszközök előkészítése után rátérünk a bójázásra. A helyek kiválasztásánál előnyben részesítettük a vízinövények és akadók közelségét és lehetőség szerint keményebb ajzatott. A víz mélysége a 0,5m- 2m-ig terjedt. A pontosság érdekében kézzel helyezem el a végszerelékemet a vízinövények által keletkezett nyílásokba, és ráetetek néhány szem bojlival és kb 2-3 marék pelletel. Bízva bojlik és pelletek minőségében a minimumra csökkentjük, vagy teljesen kihagyjuk a partikel (tigrismogyoró, kukorica, bab, borsó stb.) használatát. A pelletek ízben harmonizáltak a már fent említett bojlik ízesítésével, nem bízva semmit a véletlenre az aminobusterek is előkerültek.
Végre minden készen áll és társammal gyönyörködünk a lemenő nap fényében és várjuk az első ponty jelentkezését. Az első kapás a legtávolabbik botomon jelentkezik közel 500 méteres távolságból. Amire odaértünk a sok akadónak köszönhetően megszabadul a horogtól. Sajnos az első kapás rögtön kudarccal végződik, de örülök, hogy működik az általam felkínált csali. Amikor ez másodszor is megismétlődik horgomat nagyobbra cserélem, és végszerelékemet visszahelyezem a kiválasztott helyre. Végre megtörik a jég, és én fárasztom az én ez évi első pontyomat. Ami egy kisebb három kilós tükrös. Igaz, hogy nem nagy, de mégis az első. Az éjszaka fárasztással és evezéssel telik és fogok néhány kisebb halat, de a társamnak sajnos még kapása sincs. Másnap reggel ő is akcióba lendül és rögtön fog egy 10 kg fölötti pontyot. „Mázlista." Természetesen örülök sikerének és asszisztálok a szokásos procedúrában fénykép, puszi és vissza az éltető elemébe! Kuriózumnak számít az a 6 tagú vaddisznócsorda, amely úszva próbált meglepni minket és csak szerencsénknek köszönhetjük, hogy nem a felszerelésünk esett áldozatul látogatásuknak. A nagyvadak után nekem is szerencsém van egy nagyvaddal, egy gyönyörű pikkelyes személyében. Nagyon örülök, mert remekül működik a csali kombináció és megerősítette a bele helyezett bizalmamat. A pontyok is nagyon aktívak és mi a házigazdának köszönhetően királyokként élünk. Csak egy példa halászlé, angolnapörkölt, fehér és vörösbor. Kívánhat bojlihorgász ennél jobbat?
Nem kívánok kitérni minden egyes kapásra és fárasztásra, de a végeredmény elég meggyőző. Néhány 10 kg feletti ponty és még egy jó pár kisebb, ami bizonyítja a helyes megválasztott csalit és technikát, de természetesen sokat számított a szerencse is. Kellemesen elfáradva várom a következő lehetőséget egy hasonló horgászatra, és kívánok minden pontyhorgásznak hasonló élményeket ebben a szezonba.