Már Február elején elhatároztam hogy a nagy nemzeti ünnepünket nem a kormány becsmérlésével és nem az utcán töltöm, hanem az egyik kedvenc vizemen Palotáson kergetem a"téli álmukból"felkelő pikkelyeseket.

Nagyon nehezen akart eljönni az indulás napja. Az otthoni ura előtti készülődés gyorsan ment, családom látta rajtam az elvonási tüneteket (gondolom ez mással is így lehet) ezért ők már alig várták hogy elmenjek és abehuzott botok mögött szépen lenyugodjak. Aztán szerencsére eljött az indulás napja! Mivel Miskolc elég távol esik Palotástól és számítva hogy az ünnepeket sokan töltik a vízparton ezért elhatároztuk a barátommal hogy nagyon korán elindulunk. Hajnal 1-re értünk le a tóhoz és a kiszemelt helyen szerencsére nem ült senki. Ez a hely a "homokbánya "volt. Azért esett erre a helyre a választásunk mert elösször is itt halad el nem messze a parttól a köves út amit ilyenkor tavasszal szívesen keresnek fel a pontyok, másrészt pedig bízva az időjárás kedvező alakulásának pikkelyes barátaim szívesebben tartózkodnak a felmelegedő vizekben. Mivel a bojlis napijegyünk reggel 6-tol volt érvényes ezért kényelmesen felvertük a sátrat ill. felállítottuk az állványokat sőt még egy jó reggelit is összeütöttünk.

A szerelékeket úgy állítottam össze hogy tudtam a köves úton rengeteg kagyló található ezért egy jó egy méter hosszú LOAD-CORE ólmozott fonott zsinór alkotta a szerelékem lelkét amire egy 120.gr-os fix ólmot tettem fel. Előkének csak 15.lbs. előkét kötöttem. Ez egy ilyen helyen talán kevésnek tűnik mert nagy a szakadás veszélye de a horgászat végéig egyetlen halat sem vesztettem el. Kicsi szakál nélküli horgokat használtam amikre egy saját készítésű májas, rákos, kagylós bojlit tettem a másikra pedig egy újj King-Baits Elite füszeres, édes bojli került. Kíváncsi voltam ebben a melegedő vízben hogy a válik be az ujj bojli! Etetésnek csak pár szemet szórtam a horog köre mert tapasztalatom szerint ha pelletet illetve magokat is használunk hamar megtalálja a telepített ponty. Mi akik a nagy pontyokra pályázunk a kevés etetéssel nem keltünk feltűnést és könnyebb a rafinált öreg pontyokat ezzel is becsapni. Nem mindig törvényszerű az általam tapasztaltak, de vannak időszakok főleg nyáron amikor a túlzott etetéssel csak kisebbeket foghatunk!

Az első kapásra 11-ig kellett várni. A kapásjelző gyönyörű visításba kezdett minden átmenet nélkül ami zene volt füleimnek. A botot csak megemeltem nem vágtam be mert tudtam az éles kagylók rögtön elvághatják az előkémet. Beléptem a csónakba és miközben átváltottam a nyeletőféket szép lassan a hal felé motoroztam. Folyamatosan tartottam a kontaktust a hallal de már éreztem nem az életem hala éhezett meg a saját készítésű bojlira. Kb. 20-25 méterre járhattam tőle amikor megindult a nyílt víz felé de rövid fárasztás után első kísérletre sikerült megszákolnom. A szokásos fertőtlenítés, fényképezés és mérlegelés után szépen visszacsúsztattam a 4.50-es kis nyurga pontyot a vízbe. A következő órákban egy 5.50-es és egy 6.kg tükröst sikerült fognom majd estig nagy csend lett a botok mögött. Bíztam az éjszakában mert általában a nagyok éjszaka táplálkoznak. Mindkét botom frissen csalizva várta az éjszakát! Úgy éjfél körül lehetett amikor megszólalt a bal oldali kapásjelzőm. Tudtam hogy ezt a botomat az Elit King-Baits bojlival csaliztam fel és a hal rúgásaiból éreztem hogy nagyobb lesz mint az előzőek voltak. Szintén csónakba szállva fárasztottam bár az igazat megvallva én szinte kivétel nélkül csónakból szoktam fárasztani. Sokáig nem láttam a halat végig a fenék közelében, járhatott. Közel 15.perces fárasztás után sikerült megszákolnom első próbálkozásra a ránézésre 10.kg-ra saccolt nyurga pontyot. Szépen a szája szélében ült a horgom. A parton lefertőtlenítettük, késztettünk róla pár fényképet ami utólag derült ki nem is sikerültek majd lemértük amibe kissé csalódtam mert csak 8.50-et mutatott a mérleg. Nem bánkódtam mert nagyon jól küzdött a ponty nekem ez mindennél többet jelentett! Az éjszaka hátralévő részében a barátom sikeresen fárasztott ki egy gyönyörű 13.kg-os tükörpontyot majd több kapás nem is volt. Hajnalban aztán beindult a nagyüzem sorban fél órás különbséggel 4.db. pontyot sikerült fogni 4 és 6.kg-os sulyban. Délutánra aztán olyan szél kerekedett hogy szinte lehetetlen volt a szerelékeket újrahúzni ezért összepakoltunk és elindultunk haza.

Összességében nagyon jól sikerült az első bevetésem az ujj bojli is jól vizsgázott bár nem jött igazán nagy ponty aggodalomra semmi ok mert Április elején újra harcba szállok a "mohoshátúak" ellen Adácson!!!

 

Pápai Péter