A változatosság kedvejért Október 9-én egy foilyóvizi horgászat miatt érkeztünk a Duna Zebegény és Nagymaros közötti szakaszára. A 18as kilométerkőnél választottunk helyet. Tervünk a következő volt. Egyikünk rakózik, amelyet bőségesen megetetünk. Ez a feladat  Gézának jutott. Az öccse, Zoli etetés nélkül közvetlen alatta, bolognaival próbál a víz által elsodort etetőanyag csíkon visszatartva horgászni. Míg én mindkettőjük alatt közvetlenül feederrel próbálom ugyanazon sávban a halakat letartóztatni. 2-3 óra horgászat után teljesen egyértelművé vált, hogy a mai napon kizárólag az alapozó etetésen rakósbottal, a szereléket megállítva lehet halat fogni.A két másik módszer csak is géb fogásra volt alkalmas. 15g-os laposúszó volt szükséges a csali megállításához. Ez a módszer néhány gébet és annál több márnát eredményezett. Egy-két darab márna fogása után 10-12 kétkezes gombóc ráetetése volt szükséges. Ha elmaradt, nem volt halunk. Az etetőanyagunk a következőkből állt:

-6kg King-Baits Folyóvizi Sajtos

-2kg King-Baits Extra Dévér

-1 flakon Nagy Dévér Method Mixer Liquid

-1 flakon Tejszínes Karamell Pellet Áztató Aroma

 +5 vakondtúrás átrostálva

Ezen összetevők egy nagyon nehéz, jól tapadó, sajtos-fúszeres- karamellás, édeskés ízű anyagot eredményeztek, amelyre végülis 12db márna kapásunk volt, amelyből 8 sikeresen szákba került.

 

Az etetőanyag megkeverve, jászkoktéllal és fagyasztott csontival dúsítva.

 

Etetésre gombócolva.

 

 

Az első méretes márna

 

 

Küzdelem a másodikkal.

 

 

Zsákolva

 

 

Ez már jóval szebb.

Következett két méret alatti márna visszaengedése és 3 elengedése, amihez közünk se volt, helyesebben gézának mert mi csak néztük és fényképeztük, unva a sok gébet.

 

 

Újra...

 

 

 

 

...fáraszt...

 

 

...elcseszi...

 

 

...másodikra...

 

 

...megmeríti...

 

 

...a szenvedés eredménye. 

 

 

Szigorú...

 

 

...fárasztás.

 

 

Merítés.

 

 

Vigyorgás.

 

 

Ez se rossz. 

 

6 db méretes márna.

 

Összegezve horgászatunk eredményét, megállapíthatjuk, hogy az etetőanyag kivállóan működött, a rakós módszer szintúgy.

 

Köszönjük Duna, pénteken újra jövünk!

 

Tari István

Képe Géza

King-Baits Team