Idén elkezdődött egy kupasorozat, mely a feederezés szerelmeseinek, igazi kihívást jelent. Három különböző helyszín, mindig nyolc óra feederezés, ahol bizonyítani kell. Kitűnő helyszínek: Harsányi tó, Adácsi horgásztó, Maconka azt hiszem egyikre sem lehet panasz, nagy pontyokban bővelkedő helyek, az nem kétséges.

Általában ezen helyeket a bojlisok látogatják, de az előbbitől ezen módszer eltér, mind zsinórvastagságban, mind felszerelésben, mind technikában. Vékony zsinórral és hajlékony spiccű bottal kell a termetes halakat szákba terelni. Ha akadó van azt is meg kell oldani, mindenkinek, sport határok nélkül, így is mondhatnánk.

Takács Lajos barátom invitálására én is elindultam fotósként, hogy megtekintsem a rangos mezőnyt és megörökítsem a legszebb pillanatokat is. Már a verseny kezdetén hatalmába vett az az érzés, hogy miért is nem ülök én is ott? Na igen, csak rajtam múlik, még szerencse hogy három fordulós, talán majd Adácson….

A sorsolással kezdődött a verseny, ami előtt Tari István a KING BAITS márka megalkotója és gyártója, jelen kupasorozat főszervezője, ismertette a szabályokat. Három szektorra osztódott az első forduló helyszíne a festői szépségű Harsányi tó, A, B és C szektorokra.

A versenyzők elindultak elfoglalni a helyeiket, majd fél nyolckor kezdődött az etetés.

Zúgtak a kosarak befelé, mindenki próbálta a lehető legnagyobb távolságot elérni, valamint sokan igenis tisztában voltak vele, hol vannak a rejtett akadók, nem hiába volt a néhány napos edzés a helyszínen. Gyönyörű látvány volt a homorító ívű botok erdője, melyek hatalmas távolságokba repítették a kosarakat.

Nyolc órára elkezdődött a verseny és izgatottan várták a versenyzők, hol születik az első ponty? A ruhákon is fel lehetett ismerni a csapatokat, volt itt KING BAITS TEAM, MIVARDI TEAM, ENERGO TEAM, , HALDORADO TEAM, ADAMIK TEAM, hogy csak jelentősebbeket említsem. Persze csapatnév nélkül is lehetett igazi feederes versenyzők neveire felkapni a fejét az embernek. Nyugodtan leszögezhetjük, kitűnő feederes horgászokból álló társaság gyűlt össze, erre a megmérettetésre.

Az első fogások a  B szektorban történtek, jelentős súlyú pontyok formájában. A Haldoradó versenyzői mellett helyet foglaló King Baits-es Kékesi Péter kezdett egy negyed órás fárasztásba, melynek eredménye egy 8400 grammos tükrös lett, mindössze csak 8 óra 45 percet mutatott az óra és máris van szép hal.

Döme Gábor nem sokkal 10 óra előtt megmutatta, hogy kell kiterelni egy majdnem tizenhárom kilós pontyot az akadókkal tarkított helyről, rövid idő alatt.

Sorba kezdődtek a fárasztások, most a KING BAITS versenyzőinek volt dolguk, Gulácsi Zoltán közel nyolcas pontyot kormányzott ki, míg Sisa József duplázott összsúlyban több mint 10 kilóval.

Ennyi izgalmas esemény után a B szektor délig lenyugodni látszott kapások terén, de sejtettem, nem sokáig lesz így.

Az A szektor szinte alig adott halat, előre borítékolható volt, kis fogással, nagy eredményt lehet majd elérni, egy kis keszeg akár kupát is érhet!

A C szektor a gáton húzódott végig, ahol kiváló fogások születtek, Tari István a KING BAITS versenyzője, valamint Cservencsik András fogásai látszottak kiemelkedőnek, nem is lehetett tudni, ki hol tart, de fej-fej melletti küzdelemnek tűnt nagyon. Cservencsik András a C szektor vége felé horgászott, Tari István a közepén, de messziről nézve is tájat, látszott ezen a két helyen bólogat a legtöbbet a feederbot. Ugyanezen szektor első helyén, Pető Barna, még a verseny kezdetén elhúzott két ponttyal, de egy kapástalan időszak visszavetette az eredményt, amit aztán később pótolt még három ponttyal, és dobogót sejtető eredmény kezdett kialakulni neki. Nem volt kétséges, hogy a C szektor első és második helye Tari István és Cservencsik András közt fog eldőlni és csak a mérleg dönti el az eredményt, olyan jól fogták mindketten a halat.

Mire délután lett mindenki megfogta a versenyt eldöntő halait és körvonalzódni látszott az eredmény.

Az apróhalas A szektort megtekintve, két ember közt látszott eldőlni az eredmény Nagy László és Fenyvesi Attila között igen csekély különbséggel.

A B szektor nem éppen nevezhető apróhalasnak, inkább nagypontyosnak! Döme Gábor még két jó ponttyal és egy dévérrel tetézte a az első halát és így zárta versenyt. Sisa József két meglévő pontya mellé, egy  14 kilót meghaladó potykát rakott, ami igencsak megdolgoztatta a karját, nemkülönben a botját is, de szákolta sikerrel. Kékesi Péter is begyűjtött még egy pontyot a meglévő mellé, így bízhatott a dobogóban.

A C szektor végső eredményére, még fogadni sem mertem volna, mert igazán jól fogott Tari István és Cservencsik András, nem volt horgász, aki megmondta volna ki fogott többet. Pető Barna harmadik helye látszott veszélyben forogni, mivel  Szalai Donát megközelítette, de Donátot egy jó ponty több órára lekötötte, fárasztás címén. Ezzel az időtöltéssel, egy kupa úszott el.

Összegzésképp lássuk az eredményeket.

EREDMÉNYEK:

A szektor

2010.04.18 Harsányi tó

1. Nagy László

2500 gramm

2. Fenyvesi Attila (Hal-Világ - King Baits Team)

2180 gramm

3.Bató Attila (Mivardi Team)

160 gramm

 

B szektor

2010.04.18. Harsányi tó

1. Döme Gábor (Haldorado Team)

31300 gramm

2.Sisa József (King Baits Team)

25080 gramm

3.Kékesi Péter (King Baits Team)

15580 gramm

 

C szektor

2010.04.18 Harsányi tó

1. Cservencsik András

47050 gramm

2. Tari István (King Baits Team)

37900 gramm

3. Pető Barna

22280 gramm

Minden versenyzőnek gratulálok!

A következő forduló az Adácsi tó partján lesz 2010.05.30.-án.

Ott találkozunk, ki kamerával, ki fényképezőgéppel, ki feederbottal, de Adácson!

Harangi Csaba

Fotók: Takács Lajos